Sokkal több, mint tészta

A Soós Tészta Kft. 1981-ben alakult: az alapító Soós Zoltán volt, aki a kezdetekkor a vecsési családi házuk kertjében felépített – szó szerint értendő kisüzemben – hagyományos, nyújtáson alapuló technológiával, minimális gépesítéssel gyártott minőségi termékeket. Az első évtizedek sikerei lehetővé tették, hogy 1999-ben, zöldmezős beruházás keretén belül megépítsék a mai is működő tésztaüzemet, immár a város vállalkozói övezetében. A gyors fejlődés, a multicégekhez való beszállítás lehetősége magával hozta a minőségbiztosítási rendszerek bevezetésének igényét (HACCP, ISO 9002), illetve egy korszerű olasz technológiát alkalmazó gépsor telepítését.

Az alapító úgy tervezte, hogy 60 évesen visszavonul – ezt be is tartotta. Ma két lánya, Brigitta és Barbara irányítják az 52 fős vállalatot. Ami írásban nehezen visszaadható: sugárzik belőlük, hogy szeretik a munkájukat, a tésztát, azt a világot, amit apukájuk teremtett meg és amit most ők vihetnek tovább. Nevetnek, egymás szavába vágva, a legtöbbször ugyanazt mondva válaszolnak a kérdéseinkre, de nem úgy, mint két tini, hanem inkább, mint két olyan testvér, akik teljes összehangban vannak egymással és a világgal.

 

Azt olvastam, hogy gyakorlatilag az üzemben nőttek fel. Mennyi ebből a mítosz és mennyi a valóság?

 

Soós Brigitta: Apukánk nem tudott velünk olyan gyakran a játszótérre menni, mint ahogyan azt mi szerettük volna, ezért számunkra a játszóteret helyettesítő terep az üzem volt. Ez eredetileg a családi ház végében állt, óvoda, iskola után rohangáltunk a kertben, benéztünk az üzembe, mindenkivel váltottunk egy-két szót, feltartottuk a felnőtteket. Kialakítottak nekünk egy kis teret, ahol címkéztünk, pakoltunk, zacskót rakosgattunk. Hozzáteszem, akkoriban még nem volt ilyen komoly szabályozás a termelőüzemekre vonatkozóan. Ahogy cseperedtünk, a nyári szünetekben már ténylegesen produktív munkát végeztünk. Valamennyi munkafázist kipróbálhattuk, és meg is szerettük ezt a világot. Így, és ebben nőttünk fel. Jó élményekkel gazdagodtunk, szép gyerekkorunk volt, szívesen emlékszünk rá vissza.

 

Brigitta kereskedelmi menedzser, Barbara az ügyvezető. Soha nem volt kettőjük között konfliktus, hogy ki mit csinál?

 

Soós Barbara: Először 17-18 évesen beszélgettünk arról, hogyan képzeljük a jövőnket. Mindketten közgazdászok lettünk, én gazdálkodás és menedzsment szakon végeztem, majd Angliában HR és szervezeti kultúra fejlesztésből szereztem mesterdiplomát. Brigitta stratégiai marketinget tanult, de az igazi tanulás mindkettőnk számára diploma után, élesben jött. Félszavakból is értjük egymást, nagyon sok mindenben hasonlítunk, de nem vagyunk ikrek: én inkább a rendszer egészét szeretem fejleszteni, Brigitta nagyon jó a beszerzésben – kiválóan tud például alkudni –, és bár vannak metszéspontok a munkánkban, igazán komoly veszekedésünk még nem volt. Vitáink persze igen, de ez természetes.

 

Soós Brigitta: Tudjuk, hogy mikor van a másiknak rossz napja, ha megnyugodtunk, újból elővesszük a kemény témákat. Értjük egymást, és testvérként az együtt dolgozás összekovácsolt bennünket, hiszen közös a cél, egy a hajó. Másképpen látjuk a dolgokat, de nem hagyunk tüskét a másikban. Van, hogy egy vita végére rájövünk, hogy egyikünknek sincs igaza, és ez így van jól. Ez már a kezdetektől így van. Nagyon fontos az is, hogy a csapatunk is kiváló kollégákból áll. Ez nem csak szakmai, de emberi aspektusból nézve is igaz. Ők sem a pénteket várják, hogy végre hazamehessenek.

Eszemben sincs kétségbe vonni a rátermettségüket, de hirtelen nem is tudok másik olyan céget mondani, ahol egy lány testvérpáré a cégvezetés felelőssége. Mi van akkor, ha egy „fiús” akadály jön? Vagy ez már idejétmúlt megközelítés?

 

Soós Barbara: Mint például egy vállalatirányítási rendszer bevezetése? Egyetem után két évig egy teljesen más területen dolgozó cégnél dolgoztam. Ez tudatosan döntöttem el, a cél a tapasztalatszerzés volt. A családi üzemhez két évvel később csatlakoztam, és az első nagyobb feladatom egy vállalatirányítási rendszer bevezetése volt. Édesapánk már nem akart belefolyni a digitális dolgokba, én már annál inkább, és az élet ki is kényszerítette. Másfél évig tartott, amíg minden folyamatot – beleértve az adminisztratív területektől a gyártástechnológiáig –, tüzetesen megnéztünk, és ezzel párhuzamosan személyi vonalon is újragondoltuk a cég életét. Ehhez szervezetfejlesztő segítségét is kértük, és mindennek eredményeképpen egy új szervezeti struktúrát alakítottunk ki.

Az édesapjuk nem borult ki, hogy felforgatták a céget?

 

Soós Brigitta: Őt is bevontuk. Számított a látásmódja, a véleménye, a tapasztalata. Egyébként, ha például gépbeszerzésről van szó, a mai napig kikérjük a tanácsát, hiszen szó szerint a két kezével építette fel az üzemet, minden csavart ismer. A terve az volt, hogy

SOÓS BARBARA

„Bebizonyítottuk, hogy jövőt építünk, magunknak, a családunknak és az itt dolgozóknak.”

60 évesen leteszi a tollat, illetve a szerszámokat, és ezt jórészt be is tartotta. Szerencsés volt a csillagállás; mire eljött az idő, már megszereztük a szükséges végzettségeket, volt lehetőségünk néhány évet együtt dolgozni. Nagyobb döccenők nélkül vettük át a stafétát.

Soós Barbara: Másként látjuk a világot, de nem volt markáns határvonal, inkább egy hosszabb folyamatról beszélhetünk, aminek az eredménye egy finom átmenet volt. Édesapánk a napi stresszből, a küzdelmekből már nem kér, de a műszaki fejlesztések terén segít, és persze látja a beszámolókat is. Hála Istennek jó erőben van, aktív életet él, jön-megy, de ha kérjük, azonnal segít.

Ez nem egy nyolcórás munka. Ki tudnak kapcsolódni? Amikor mondjuk, Olaszországban járnak, előfordul, hogy egymásra néznek, és azt mondják, hogy ilyet nekünk is gyártanunk kell?

 

Soós Brigitta: Imádunk enni, a tésztát nagyon szeretjük és én előző életemben olasz voltam (nevet). Ha elmegyünk Olaszországba, és bemegyünk egy élelmiszerboltba, mindent alaposan megnézünk, különösen a tésztapultnál töltünk sok időt: milyen a forma, a csomagolás, kinek szánják, mik az összetevők. De ez nem munka, sokkal inkább szenvedély. És persze, elgondolkodunk, de markánsan új dolgokat nehéz bevezetni az inkább konzervatív hozzáállású magyar piacra. Az eperlevél, a csiga, a spagetti, a penne, a csusza és az orsó a tartós sláger, ezeket szeretik a fogyasztók. Új terméket nehéz piacra dobni, mert ha valamelyik nagy láncot arra kérem, hogy listázzon be egy új terméket, akkor egyet ki kell vennem az egyébként jól futó palettából. De nem szeretnénk egy remekül működőt kivenni. Nagy innovációk nincsenek, ugyanakkor szívesen kísérletezünk, sőt még a piacon elérhető alternatív tésztákat is végigkóstoljuk, igaz ezek fele a kukában köt ki.

Nincsenek is divatok? Nem változnak a fogyasztói szokások?

 

Soós Barbara: A csusza tészta nagyon jön fel, mivel éppúgy használható egy jó magyaros leves elkészítésére, mint egy lasagnéhoz. Régen az egyenes cérna metélt volt a keresettebb, ma a boglyas változat az egyértelmű favorit. Talán mert többnek néz ki, és nem csúszik le a kanálról, könnyebben fogyasztható.

Van személyes kedvencük?

 

Soós Brigitta: Nekem a csusza, ami tetszés szerinti méretre tördelhető. A durumbúzából készült nyolc tojásos szélesmetélt mindenre jó, amire a tagliatellét ajánlják a receptek, de grízes tésztaként is ez a világ legjobb tésztája – nem azért, hogy hazabeszéljek.

Soós Barbara: A csusza mellett nagy kedvencem a csiga és a boglyas cérna is.

Azt mondják, hogy nyolctojásos. Mások viszont azt írják büszke nagy betűkkel a tésztájuk csomagolására, hogy tojás nélkül készült. Most akkor mit vegyek le a polcról?

 

Soós Barbara: Az attól függ, hogy mit szeretne enni. A levestészta legyen minél magasabb tojástartalmú, ez kevesebb vizet vesz fel, kevésbé ázik el. És fordítva: minél alacsonyabb a tojástartalom, annál több vizet vesz fel. A tojásos tészta jobban telít, de ez nem biztos, hogy elvárás: mi magyarok a tésztaételt főételként esszük, az olaszok viszont csak második meleg előételként, ami után jön a tényleges, jellemzően húsos főétel. Az olaszoknak jobb a tojás nélküli tészta, hiszen nem ezzel akarnak jóllakni. Nálunk éppen erre a jóllakásra törekednek a családi vacsorát készítők, ezért kerülnek magasabb kalóriatartalmú összetevők a szószba is. De ez persze nem szabály, inkább megközelítés kérdése. A fiatalok az al dente stílust kedvelik, amikor éppen, hogy roppan a közepe, míg a szüleink generációja „szétfőzi” a tésztát.

3 milliárd felett van az éves forgalmuk, a termékeik ismertek és népszerűek. Kaptak már felvásárlási ajánlatot?

 

Soós Brigitta: Pénzügyi befektetők jelentkeztek, de az érdekeink nem találkoztak.

Ez mit jelent?

 

Soós Brigitta és Barbara: szeretjük ezt csinálni.

Soós Barbara: Van abban valami nagyon szép, hogy kaptunk egy jól működő vállalkozást, amit mi továbbépíthetünk. Ez egy hihetetlen lehetőség. Kívülről akár még úgy is tűnhet, hogy apuci pici lányai beültek a székbe, és a cég megy magától. Igen, egy-két évig valószínűleg így lenne. De mi bebizonyítottuk, hogy jövőt építünk, magunknak, a családunknak és az itt dolgozóknak.

Még korai, de gondolkodtak már azon, hogy ha eljön az idő, hogyan adják át a tudást, a tapasztalatot és magát a céget?

 

Soós Brigitta: Tervezünk gyerekeket, de semmiképpen sem szeretnénk rájuk erőltetni a mi világunkat. Az biztos, hogy ebbe fognak belenőni, részesei lesznek annak a világnak, amit mi építünk. Itt fognak felnőni, és majd kiderül, hogy megfertőzi-e őket a tésztaszerelem.

Soós Barbara: Gyerekkoromban jogász, fodrász és orvos is szerettem volna lenni, de érettségi környékére már nem. Az, hogy ma itt vagyok, az én döntésem volt, senki sem kényszerített.