"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Játszd tovább, David!

Futballsztárokból ritkán lesz olyan újmillenniumi férfiikon, aki egyszerre modern férj, figyelmes édesapa, és humanitárius közszereplő.

Ilyen David Beckham, akit sármos mosolya mellett mindenekelőtt varázslatos lábbal áldott meg a természet. A londoni East End egyszerű munkáscsaládjának gyermeke, ahol az édesapa megszállott Manchester-rajongó. A kis David már gyermekkorától fogva a lelátókon dideregve szippantotta magába azt az álmot, hogy egyszer ő is ennek a kultikus csapatnak a tagja lesz. Esténként belógott a kivilágított füves pályákra, és barátaival csak a játéknak élt. Jó lábára már korán felfigyeltek, ahogy ez a mesékben lenni szokott, csakhogy ez a mese nem volt fáklyásmenet… Rengeteg akadály állta útját, megesett, hogy egy ország gyűlölte, és volt, amikor egy világ hordozta a tenyerén.

 

Tizenhét évesen léphetett először pályára a Manchester United felnőtt csapatában, 1992-ben, de karrierje igazából egy 1996-os, szép, augusztusi vasárnap délután indult be: egy négy másodperces magánakcióval írta be magát a futballtörténelembe, amikoris kétpontos vezetésnél ugyan, de a Manchester mezében játszó David félpályáról megcélozta a wimbledoni ellenfél kapuját. A labda geometriai pontossággal landolt a hálóban, és ezzel megszületett Anglia következő focilegendája.

 

Csavard be, mint Beckham!


De ne hidd, hogy a világ a lábad előtt hever, mert Beckham a neved. 1998-ban Argentína ellen piros lappal hagyta el a pályát, és ezzel Anglia is távozott a világbajnokságról. A brit közönség gyűlölte őt a hibáért, egy angol pub pedig nyilvánosan felakasztotta a képmását, az egyik napilapban fejéből dartstáblát készítettek ügyes kezű grafikusok. Zaklatása odáig fajult, hogy családja több halálos fenyegetést is kapott, és a biztonsági intézkedések megerősítése mellett a jövőjét is kénytelen volt átgondolni. A súly alatt megroppanhatott volna, de alázatos és kitartó sportember lévén a visszavonulás helyett nyilvánosan megbánta tettét, és az angolok újabb esélyt szavaztak meg neki. Még a legjobbak is hibázhatnak néha.

 

A negatív közhangulatot végül az ezredfordulón sikerült kissé elcsitítani, amikor az Európa-bajnokság során a sajtó felkérte olvasóit, hagyják őt nyugodtan dolgozni. A lázadó periódusát élő David ekkoriban gyakran változtatta frizuráját, mintha kereste volna önmagát. Meglátogatta Nelson Mandelát is, azaz elkezdett egy focin kívüli érdekes életet élni, és lassan elindult a trendszetterré válás lépcsőin, fiúcskából férfiikonná lépett elő. A világ ekkor már rajongott érte, Európától Ázsiáig, hiszen a Manchester Uniteddal halmozta a sikereket − ráadásul magánélete is példásan zajlott Victoriával.

 

A futballistafeleség

 

Ezt a románcot is közelről követte a média, mint David minden lépését. A Spice Girls akkori hölgycsokrából „Posh Spice” szúrta ki magának a szégyenlős mosolyú focistát egy Manchester United-meccsen. A játék után a 23 éves énekesnő a backstage-ben gratulált a csapatnak, és egyenesen megkérdezte a szerény középpályást, hogy elviszi-e randizni. David már gyermekkora óta szerette az elegáns dolgokat, így hát igent mondott Posh-nak – nemcsak egy találkozó erejéig, hanem később egy életre is. A popsztár és a futballista egymillió eurós frigye óriási szenzációnak számított 1999-ben, az aranytrónt, a kastélyt és a Vera Wang mennyasszonyi ruhát még egy 17 ezer dolláros gyémántkorona is tetőzte. Nem vesztegették sem a pénzt, sem az időt: a királyi pároshoz méltó felhajtáson már négy hónapos Brooklyn fiuk is részt vehetett.

 

Az évek során Posh és Beck’ párosa jól jövedelmező üzletté nőtte ki magát. Már-már nehéz elképzelni nívós eseményt a jelenlétük nélkül. Victoria időközben divattervező lett, saját divatháza ráadásul még profitot is termel. Meghívott vendégei voltak William és Kate esküvőjének, ahol Victoria saját ruhakölteményében, talpig feketében – és várandósan – jelent meg. Maga Anna Wintour, a Vogue mindenható nagyasszonya is rajongója a Victoria Beckham nevével fémjelzett, angol divatmárkának, amely versenyre kelhet bármelyik nagy múltú olasz vagy francia divatházzal.

Az idilli pár nem csak az üzleti életben arat irigylésre méltó sikereket, kiegyensúlyozott családi életet élnek három fiukkal és lányukkal. Egyetlen félrelépés került sajtónyilvánosságra, de a nagyon bölcs asszony nem nyilatkozott, sőt mi több, férje oldalára állt.

 

Élet a focin túl

 

David végül 4 év madridi és 5 év Los Angeles-i kitérő után 2013-ben vonult vissza a középpályáról. Húsz füves pályán töltött év fegyelmezett és sikeres munkáját Párizsban, Franciaország legismertebb és legmeghatározóbb csapatában, a PSG színeiben fejezte be. Az utolsó meccsén könnyek között búcsúzott csapattársaitól és a közönségtől. Victoria végig rezzenéstelen arccal tapsolt, nem mosolyogott, nem is sírt, amíg a kamerák közelről pásztázták arcát. De a focin túl is van élet, és erre senki nem cáfolhatott rá jobban, mint Mr. Beckham.

 

Érdekes, embert próbáló periódus volt az életében a könnyednek tűnő átmenet a zártabb, professzionális sportlétből a multidiszciplináris üzleti világba. De a piac sokszor csúszós pályáján is megállja a helyét. Saját márkája és reklámszerződései mellett a mozi világában is kipróbálhatta magát az angol Guy Ritchie rendezésében, akivel nem mellesleg évek óta szoros barátságot ápol.

 

David Beckham üzleti érzékét dícséri, hogy Los Angeles-i érkezésével felpezsdült Major League Soccer (MLS), vagyis az Amerikai Egyesült Államok labdarúgó bajnokságában meglátta az újabb nagy lehetőséget. Profi karrierje után társtulajdonosa lett az Inter Miami klubcsapatnak, amellyel nem csak a pályán, hanem üzleti eredményességben is egyre több elismerést szerez. Az igazi nagy durranás Lionel Messi tavalyi szerződtetése volt. Az argentin klasszis megszerzése nem csak sportdiplomáciai, hanem üzleti bravúrnak is bizonyult. Iparági szakértők szerint ezzel a húzással legalább megnegyvenszerezte csapatának üzleti értékét, amely így 600 millió dollárnál is többet ér.

 

Üzleti vállalkozásai mellett évek óta működteti utánpótlásképző iskoláját, David Beckham Akadémia névvel, hogy új tehetségeseket fedezzen fel, és a sport által jobb, boldogabb emberré neveljen sok, amúgy utcán tengődő fiatalt. Az akadémián évi 15 ezer gyermeket képeznek, közülük 10 ezernek ingyenesen érhető el a program. A labdarúgópályák világán túl az UNICEF nagyköveteként harcol a gyermekek boldogabb jövőjéért a világ fejlődő országaiban, valamint az AIDS elleni kampány egyik szóvivője is. Humanitárius tevékenységéért a szervezet kitüntetéssel jutalmazta. Magánélete is a lehető legjobb úton halad, feleségével mindketten elfoglalt és aktív életet élnek, mint bármelyik, sokat dolgozó, családos házaspár.

Habár ma már dollármilliókért pózol fekete-fehér divatfotókon, barátai között hollywoodi sztárok sorakoznak fel, elmondása szerint kedvenc pillanatai mégis az egyszerű hétköznapokban rejlenek, a családja és gyermekei körében. Ebből is a legkedvesebb számára, amikor kislányával az ölében megnézheti ugyanazt a Disney-mesét tízszer egymás után. Látszólag tehát mindene megvan a negyvenöt éves sztárnak, így hát jogosan vetődik fel az olvasóban, hogy vajon mi az, ami hiányzik neki, hiszen David is csak egy ember. Megmondjuk. A játék.