„Szeretem feszegetni a határokat”

Szereti feszegetni a határokat és ugyan van pár szerepálma, mindig abba szeret bele, ami éppen jön.

Fiatalkorod ellenére több színházat is megjártál már. Minden lap írt arról, amikor a Katona József Színházat a Nemzetire váltottad, most pedig szabadúszóként játszol az Örkény mellett jó pár produkcióban. Hogy érzed most magad?

Nagyon szerencsés vagyok, hogy ezeknek a színházaknak tagja lehettem, és most szabadúszóként is kapok szerepeket. Játszom az Orlai Produkció Egyasszony és Római vakáció című darabjaiban, az Örkény Színház Apátlanok előadásában, emellett pedig nagyon hálás vagyok azért, hogy filmszerepet is kaptam. Sokféle emberrel találkozom így, és sokféle inger ér a munkám során. Attól, hogy ennyi impulzussal kell megküzdenem, talán én is jobban fejlődöm. Mindegyik felkérés egy újabb mélyvizet jelent.

Büszkén meséled el az interjúkban, hogy szereted megmondani az őszinte véleményedet. A munkád során ez előnyt vagy hátrányt jelent?

Én nem szoktam büszkén mesélni arról, hogy szeretem megmondani a véleményemet, csak arról van szó, hogy akkor tudok jól dolgozni, ha őszintén beszélünk arról, ha valami nem tud továbbfejlődni, megrekedtünk, vagy nincs ötletünk. Végrehajtani nem szeretek.  Innentől kezdve, ha valami súrlódás történik, amiben kellemetlenül érzem magam, arról beszélek. Nem azt mondom, hogy veszekedni kell, hanem megoldani azokat a kellemetlen szituációkat, amelyeket egy-egy helyzet magával hoz. Nem könnyű beszélgetések ezek, de utána legalább előreléphetünk egyet.

A szabadúszói lét nagyon izgalmas, de szétforgácsolhatja az embert.

Eddig sikerült összehangolni a magánéletet a szabadúszói léttel, azon vagyok, hogy ezt meg is tudjam tartani. Nem tudom, hogy kell jól csinálni, de ha az ember tisztában van vele, mi a fontos az életében: a gyereke, a családja, a férje, a munkája, elkezdheti úgy sakkozni a különböző helyzeteket, hogy semmi ne sérüljön. Azt nem mondom, hogy a számos feladat néha nem jár lemondással, de vállalnunk kell a döntéseink súlyát és következményeit. Ha bízni tudok a saját döntésemben, akkor az jó döntés volt.

Sztárszínészekkel forgatsz filmet Gárdos Éva rendező keze alatt az ezredforduló utáni hazai irodalmi élet egyik legnagyobb dobásából, a 30-as években játszódó Budapest Noir című krimiből. Hogy tetszett a forgatás?

Ez a film mindenkinek ajándék, hiszen színészként ritkán csöppenhetünk egy ilyen gyönyörű látványvilágú korabeli filmbe, amit Ragályi Elemér és Ragályi Márton operatőrök keltenek életre azzal a nagyszerű stábbal, amely minden tehetségével segíti a munkát. Maga a berendezés, a díszlet is nagyszerű – Pater Sparrow látványtervező munkája. Ebben a környezetben nagy ajándék a játék, és sokat segítenek Flesch Andrea jelmeztervező ruhái. Remélem, a nézők nyitottak lesznek a lebilincselően izgalmas, de sötét hangulatú, baljóslatú képekre és történetre, és remélem, be tudjuk bizonyítani,  Pestről is lehet noir hangulatú filmet forgatni. Mert ez tényleg szép film lehet, bár még nem láttam a vágott anyagot. De nagyon bizakodó és hálás vagyok.

Ritkán adatik meg az is itthon, hogy kosztümös filmben játsszon egy színész. El is mondtad korábban, imádod, ha korabeli ruhában játszhatsz.

Nem akarom azért ilyen karakteresen letenni a voksomat, inkább azt az időutazást szeretem, amin ilyenkor átmegy az ember. Képzeld el, hogy míg az egyik pillanatban a mai utcákon, a ma emberei között sétálva megérkezem a Centrál Kávéházba, majd ott a sminkelés, az átöltözés után már a 30-as évek Budapestjének pontos mása fogad, ahol háború előtti lámpák fogják közre a macskaköves utcákat, ott pedig korabeli autók közlekednek. Annyira jó érzés, hogy néha visszacsöppenhetek az időben.

Érdekes és merész vállalkozás az Örkény Színházban bemutatott Apátlanok című darab is, amely egy súlyos titkokkal és problémákkal terhelt család tagjainak életét meséli el, miközben Magyarország elmúlt évtizedeinek képe is kirajzolódik. Hogyan fogadta a közönség az előadást?

Ez valójában egy kísérlet, a közönség pedig vegyesen fogadta. Egyesek nem nagyon szeretik, mások viszont teljesen odavannak érte. Ami a legjobb élmény volt az egészben, az a csapat volt: a hat színész nagyon jó találkozást jelentett Kereskes Évával, Nagy Zsolttal, Polgár Csabával, Takács Nóra Diánával és Patkós Mártonnal. Azt pedig majd az idő oldja meg, hogy milyen közönséget talál ez az előadás. Nehéz volt viszont a rendező által kért formát színpadra állítani, hiszen nem egymással beszélgetünk a színpadon, hanem kifelé narráljuk saját gondolatainkat.

„Egy négyszobás házban lakunk nagy kerttel – ez a mi királyságunk, a mi URADALMUNK, mondja apa mindig. Apa annyira vicces. Állandóan mosolyog és folyton komoly tervei vannak. Folyton arról beszél, hogy végre most már lehet. Van jövő! Van szabadság! Csak akarnunk kell és elérhetünk bármit! Te már bármi lehetsz, fiam, bármi! És én elhiszem neki, és én imádom az apám” – hangzik el a darabban. Miben látod az előadásban bemutatott család legfőbb problémáit?

A darab szerint létezik egy család a 80-as években, ahol az apának sokat kell dolgoznia azért, hogy el tudja tartani a feleségét és a hat gyerekét, miközben az egyik gyerek súlyosan beteg, így az anya éjjel-nappal vele foglalkozik. A többi gyerek sorsára marad, és próbál ebben a helyzetben is életben maradni, szeretetet csiholni valahonnan, ami viszont tragédiába torkollik. Úgy vélem, semmi sem fontosabb a beszélgetéseknél és a szeretetnél, és ez nekik nem adatott meg. Szerintem ez nagy probléma.

Belekezdesz valami újba, ha leforog a Budapest Noir?

Otthon leszek a kislányommal. Azon fogok dolgozni, hogy minél több gyerekkoncertre és bábszínházi előadásra járjunk.  

Ha választani kellene a színház és a film között, mire tennéd a voksod?

Ez mindig változik. Amikor elkezdtem az Egyasszonyt próbálni, azt gondoltam, ennél nem létezhet nagyobb kihívás. Amikor pedig a filmes munka indult el, akkor arról gondoltam ugyanezt. Ha jó egy munka, az ember belefeledkezik, és egy életen keresztül tudná művelni azt.

Most, hogy filmet forgatok, nagyon szeretnék még több filmben dolgozni, megtanulni mindent erről a területről, amit csak lehet. Például volt egy verekedésjelent, és imádtam, hogy pontról pontra kidolgoztuk, miként néz ez ki hitelesen. Ezek annyira szuper dolgok, mert nagyon sok mindent lehet tanulni belőlük.

Van álomszereped?

Nagyon szeretnék valami Barbra Streisand-féle filmben szerepelni, imádom a táncos-zenés előadásokat is, szeretnék például táncos bohóc lenni… nem tudom. Meglátjuk, mit hoz az élet, meg úgyis mindig abba szeretek bele, ami éppen jön. Az biztos, hogy szeretem feszegetni a határokat, például életemben nem voltam még olyan autós üldözésen, mint a Budapest Noir forgatásán, ahol az életemet féltettem, annyira izgalmas volt, pedig nem mentünk gyorsan. Ráadásul a jelenetben esik az eső, gőz száll fel a csatornából. Érdemes lesz megnézni!