Sőt, ha újrakezdhetné, ismét ugyanígy döntene. Pedig elmondásából kiderül, a mára sikeres magánegészségügyi vállalkozás felépítésének első tíz éve kifejezetten kemény menet volt. Értékátadásról, a következő generációk iránti felelősségről és a megválaszolhatatlan, de mégis megválaszolt „mi lett volna ha” dilemmákról beszélgettünk.
Elolvastam az önéletrajzát, és van benne néhány, számomra szokatlan lépés: 1996-ban sikerrel honosította a magyar orvosi diplomáját az Egyesült Államokban, de aztán mégis inkább úgy döntött, hogy itthon építi a karrierjét. Miért?
El akartam hagyni az országot. Apukám, aki sebész volt Kapuváron, azt mondta a rendszerváltás környékén, hogy ebben az országban az egészségügyet soha nem fogják megfizetni. 1966-tól praktizált, és erre készített fel. Komolyan vettem a szülői intelmet, és párhuzamosan tanultam magyarul és angolul a medicinát. 1993-ban tettem le az első különbözeti vizsgát, az volt a basic medical sciences.
Az amerikai honosítás legendásan nehéz, gondolom, hogy egyrészt csak a legkiválóbbakat engedik be az országba, másrészt az ott születettek korlátozni kívánják a kívülről érkező konkurenciát.
A honosítás feltétele három vizsga sikeres abszolválása, plusz annak az intézménynek a kezdeményezése, aki vállalja, hogy felveszi a szakorvos jelöltet. Az én esetemben ez a Luminis Health Doctors Community Medical Center volt Washington DC-ben a Good Luck Rd-on, ahol már aláírt szerződésem volt belgyógyászati rezidensi pozícióra, és már túl voltam a három hónapos gyakorlatokon is. Minden adott volt az amerikai karrier elkezdéséhez.
Most mégis itt beszélgetünk. Mi történt?
Közbe jött a szerelem. Megismertem a későbbi feleségemet, aki akkor kezdte az utolsó évét a fogorvosi karon, amikor nekem már valamennyi vizsgám megvolt. Nem vitt rá a lélek, hogy előre menjek, kiköltözzek, és kint várjam be az ő államvizsgáját, hogy aztán utánam jöhessen. Ráadásul a fogorvosi diplomát nem is lehet kint honosítani, mert az amerikai fogorvosok nagyon védik a piacukat.
Amíg Önnek zöldre váltott a lámpa, neki nem csak, hogy pirosra, de még a sorompót is leengedték.
Elvégezhette volna előröl a fogorvosi képzést. Ami azt is jelentette volna, hogy az első 5-10 évben alaposan eladósodunk, hogy eljussunk oda, ahol Magyarországon már egyszer tartottunk, zaklatottak lettünk volna és szorongtunk volna.
Ehelyett…
Itthon maradtunk, dolgoztam, ügyeltem a Honvéd, Erzsébet majd a Szent Imre Kórházakban, 1999-től ezzel párhuzamosan dolgoztam az akkori piacvezető, Főnix
DR. KIRSCHNER ANDRÁS
|
„Minden orvos kollégámnak azt kell gondolnia, hogy adjunk egy kicsivel többet, mint amit a beteg elvár.”
|
magán-egészségügyi szolgáltatónak is. 2003-ban már nem akartam más szekerét tolni, ezért először egy bérelt rendelőben, majd egy bérelt lakásban, később egy erre a célra megvásárolt lakásban elindítottam a saját egészségügyi vállalkozásomat. Fogászattal kezdtem, majd megvásároltam egy háziorvosi praxist, és erre alapozva kezdtem kiépíteni a vállalategészségügyi szolgáltatást, és Budapesten a privát ügyeleti szolgáltatást. 2008-ban már 300 millió forintos árbevétellel büszkélkedtünk, amit gyakorlatilag spontán módon növekedve értünk el. Azóta jóval tudatosabban építkezünk, aminek az az egyik eredménye, hogy tavaly már 8,3 milliárd forintos árbevételünk volt.
Ami akár dollárra átszámolva is figyelemre méltó. Eszébe jut néha, hogy meddig jutott volna, ha Amerikában marad?
Volt egy gimnáziumi osztálytársam, később a SOTE-n csoporttársam megcsinálta, amit én nem. 1993-ban én vettem rá, hogy 1996-ra tegye le a honosításhoz szükséges amerikai vizsgákat, ő pedig a barátnőjét bíztatta, hogy pályázzon meg egy Soros-ösztöndíjat, és menjen vele Amerikába dolgozni. Az Álmosvölgy legendája című filmből lehet ismerős Sleepy Hollow neve. Ez egy valós amerikai kisváros New York-tól északra. Itt kezdtek új életet a barátaim. Péter 1996-ban egy évig kilincselt, de ezt követően elkezdhette az intenzív aneszteziológus terápiás szakorvosi jelölti képzést. Felesége gimnáziumi tanár. Péter és felesége is okosabb diákvolt, mint én, Péter is a diákszerelmét vette el, sokáig párhuzamosan futott az életünk, ezért jó „alany” arra, hogy összehasonlítsam a pályánkat. Évente beszélünk, számontartjuk egymást, tudjuk, hogy ki hol tart; ’97-től az ő életük is rengeteg munkával és nélkülözéssel indult, de aztán beérett a munkájuk gyümölcse: 2013-ig nagyon jelentős egzisztenciális előnyben voltak, ami sok utazást, anyagi gyarapodást is magával hozott. Ugyanakkor az időközben megszületett gyerekek iskolai képzésével elégedetlenek voltak, emiatt otthoni oktatásra tértek át és jobb munkalehetőség miatt az ország másik részébe költöztek. A lényeg, hogy 2013-ig lényegesen jobban haladtak, pihentebbek voltak, többet utaztak, komoly vagyonra tettek szert, amihez az igen jelentős éves dollár jövedelem stabil alapot teremtett.
Most jön a ’de’?
Az ő életük nem bicsaklott meg, de elértük az inflexiós pontot, amikor a függvény görbületet vált. A mi cégünk, mint egy szárnyashajó elkezdett kiemelkedni a vízből,
DR. KIRSCHNER ANDRÁS
|
„Nagyon sokat kell dolgozni, 2010-ben még az is felmerült, hogy eladjuk a vállalkozást, de örülök, hogy nem tettük. Igen, itthon, Magyarországon kell küzdeni. 50 évesként zavar, amikor ismerősöktől azt hallom, hogy el kell küldeni a gyereket külföldre tanulni. Lehet, hogy nem tetszik nekik egy két dolog itthon, de ha minden értelmiségi elmegy, akkor ki fogja az országot jó irányba vinni, a jó szellemet fenntartani?”
|
2023-ig minden évben volt egy milliárdos adózott, de visszaforgatott nyereségünk. A mi életminőségünk most már magasabb, mint az övék. A cég egy óriási nyugdíjalapot jelent, ha eladjuk. Ezt nem tudja egy amerikai orvos fizetésből félre tenni. De nem minden a pénz!
20 év távlatában azt tudom mondani, hogy jobban megérte itthon maradni, figyelembe véve az olyan nem anyagi szempontokat is, mint, hogy 400 embernek adunk munkát. Szoros és élő a kapcsolatunk a rokonsággal, a barátainkkal. Péter és Bianka helyes, okos és szeretetre méltó emberek, mégsem tudtak Amerikában olyan színtű társadalmi beágyazódást elérni, mintha ott születtek volna. A nyelv jelentősége hihetetlenül nagy: csak az ismeri a bennfentes poénokat, szófordulatokat, akinek a tinédzser kori szocializációja kint történik, ott jár iskolába.
A kinti medicina nem befogadó az első generációs bevándorlókkal szemben?
A gyerekeik már belenőnek az új világba, jórészt amerikaiként szocializálódnak, de a szüleiket ritkán hívják partikra. Ugyanezt láttam a komoly vállalkozást építő nagybátyám kapcsán is, akinek a jóvoltából először jutottam ki Amerikába. Ő ’56-os magyar, aki a halálos ítélet elől menekült el, és nagyon keményen megküzdött a későbbi sikerekért. Miután elhagyta az országot, a jugoszláviai menekülttáborban az jelentette számára a túlélés esélyét, hogy a nagyon kevés személyes holmija között, amit az egy szem táskájában magával tudott vinni, ott volt két fogorvosi fogó is. Ezzel orvosolta a fájós fogú sorstársait, és a kemény körülmények között ezzel bizonyos fokú megbecsülést tudott kivívni. Amikor én kint voltam nála Amerikában, már 20 millió dolláros forgalmú cége volt, ami évente 2 milliós nyereséggel prosperált. Négy kórházban működtetett radiológiai osztályt, de egész életében nyomasztotta, hogy sosem kapta meg azt az elismerést, őszinte barátságot, amire vágyott. Sokszor pillanatnyi előnyért szúrták hátba barátnak gondolt kollégái. Úgy látom, hogy amit itthon elértem, azt nem biztos, hogy kint is meg tudtam volna valósítani, és talán az is lehet, hogy belekényelmesedtem volna egy aranykalitkába.
Ezek szerint jó érzés itthon boldogulni.
Nagyon sokat kell dolgozni, 2010-ben még az is felmerült, hogy eladjuk a vállalkozást, de örülök, hogy nem tettük. Igen, itthon, Magyarországon kell küzdeni. 50 évesként zavar, amikor ismerősöktől azt hallom, hogy el kell küldeni a gyereket külföldre tanulni. Lehet, hogy nem tetszik nekik egy két dolog itthon, de ha minden értelmiségi elmegy, akkor ki fogja az országot jó irányba vinni, a jó szellemet fenntartani? Nem azt mondom, hogy ez én vagyok, de hatást gyakorlok a munkatársaimra. Az általam hitt értékeket a saját közösségemben el tudom terjeszteni. Ha nem lennék itt, akkor esetleg más vinné a fáklyát, de az már nem ugyanazt a fényt szórná.
Erre még visszatérünk. Kik jelentik a piacukat? Hogyan pozícionálják magukat? A magyar egészségügy hiányosságait pótolják vagy párhuzamosan dolgoznak azzal?
Generalisták vagyunk: mindig is arra törekedtünk, hogy széles betegségspektrumot gyógyítsunk, és valamennyi szakorvosi területet lefedjük olyan nagytudású orvosokkal, akik a bonyolult betegutakat összehangolják, ami egyelőre a járóbeteg ellátásban valósul meg. Az árainkkal az alsó középosztályt szólítjuk meg, a 30 ezres konzultációs tarifa nem exkluzív, inkább közepes árfekvést jelent, és nincs különbség abban a tekintetben, hogy a hozzánk forduló beteg magyar vagy külföldi. Ugyanannyit fizetnek.
Magánbiztosítottak vagy inkább a cégek által „küldött” dolgozók a betegeik?
A 8 milliárd forintnyi forgalom felét azok a munkaadók állják, akik valamilyen szolgáltatást – például szűrővizsgálatot – biztosítanak a munkatársaiknak, a fennmaradó négy milliárdból másfél származik a magánügyfelektől, a többi pedig az egészségbiztosítókon és egészségpénztárakon keresztül érkezik a most már 4 budapesti klinikánk valamelyikébe.
A fia 21 éves joghallgató, a 18 éves lánya most kezdte az orvosit. Van arra vonatkozó tervük, hogy végzés után átveszik a céget, vagy még korai erről beszélni?
Olyannyira nem korai, hogy már 2017-ben elhatároztuk, a céget át szeretnénk adni a gyerekeinknek, folytatva a megkezdett munkát. A feleségem első generációs orvos, a nagyapám szerelőből lett a Csepel Autó főmérnöke, a lánya, vagyis az anyukám programozó matematikus volt az ELTÉ-n. Az apai nagyapám fociedző, fodrász
DR. KIRSCHNER ANDRÁS
|
„Az általam hitt értékeket a saját közösségemben el tudom terjeszteni. Ha nem lennék itt, akkor esetleg más vinné a fáklyát, de az már nem ugyanazt a fényt szórná.„”
|
és életművész volt, az apám pedig sebész. Ő családapaként nem volt példakép, az én értékrendemmel ellentétes dolgokat is tett, de orvosként kiváló volt. Előttem van, ahogy a frissen műtött betegei sebét saját kezével átkötözte, leült az ágyuk szélére – ma már ilyet nem látunk. Ez a családjaink múltja, a jövőnk ennél letisztultabb.
Németországban a gazdaság gerincét a családi vállalkozások adják. A hatvanas években indult, sikeres vállalkozók felneveltek egy generációt, ám ők már nem feltétlenül akarják a családi céget vezetni, inkább passzív jövedelemre vágynak. Nálunk még ez a folytonosság is hiányzik, hiszen a háború elött indult családi vállalkozások esetében törést szenvedett, és csak a rendszerváltás után indulhatott el, illetve újra.
Nagyon fontos küldetés ez. Kiemelt jelentőségűnek tartom, hogy a családi vállalkozások jelenlegi vezetői bevonják az utódokat, és megszerettessék a vállalkozást, mint életformát a következő generációval, ami egyébként meglehetősen alacsony sikerességi rátát eredményez. Ezért is csatlakoztunk a Family Business Networkhöz, illetve annak hazai tagozatához, A Felelős Családi Vállalatokért Magyarországon Közhasznú Egyesülethez, amelyet 2009 novemberében régóta sikeres hazai vállalkozó családok alapították. 50 országban vannak jelen, Magyarországon 82 családi vállalkozás a szervezet tagja. Nem az üzleten van a hangsúly, hanem a vállalkozás és a munkaszeretet átadásán, a generációkon átívelő értékek és felelősség tudatosításán. Nekünk könnyebb dolgunk van, mert a mi gyerekeink a tinédzser koruk vége felé felismerték, hogy a családi vállalkozás a jólét, a tehetősség forrása is. Hosszan gondolkodtak, hogy felnőttként merre induljanak, de rájöttek, hogy magasabb szintről startolhatnak, és ha csak egyet lépnek felfelé, már akkor is jólétben élhetnek.
A „vállalkozó” sokáig szinte olyan szitokszó volt, mint a szocializmusban a tőkés, aki kihasználja a munkavállalókat.
A vállalkozásoknak van egy nagyon jelentős szerepük: a termelési láncok elemeit összefűzik, akár egészen, vertikálisan integrált láncokat hoznak létre, és többszáz család életét teszik jobbá azon keresztül, hogy munkát és jövedelmet biztosítanak számukra. A családi vállalkozásokban pedig megvan az az erő és tudás, hogy a következő generációkat is felkészítsék a közösségépítő és vállalkozói létre, ami jó társadalmi szempontból. Azon dolgozunk és azt tartom kívánatosnak, hogy a munkaszeretet és az értékteremtés legyen divatos. Legyünk erre büszkék, mint ahogy azokra az olimpiai sportolókra, híres mesteremberekre, akik a saját területükön alkottak kiemelkedőt és járultak hozzá az ország felemelkedéséhez. Mi egy olyan kis sziget vagyunk, ahol ezek az értékek a reményeink szerint tovább élnek. Addig kell az utódainknak ezen értékeket hangsúlyozni, amíg el nem sajátítják.
Talán éppen az egyesület honlapján olvastam, hogy a sikerességi ráta 17-25% közötti. Ilyen arányban adják át a családi vállalkozások az operatív stafétabotot a gyerekeiknek.
Ez nem jelenti azt, hogy a többi biztosan tönkre megy, de egy részük sajnos igen, egy részükben a második generációs tulajdonosok vagyonkezelőként vesznek részt a cég életében, másoknak engedve át a cég operatív irányítását, ám ezzel pont azokat az örömöket és nehézségeket nem fogják átélni, amiből ráéreznének arra, hogy munka után édes a pihenés. Ahhoz, hogy a meleget értékeld, előtte dideregni kell. A minőségi élethez nagyon sok minden kell, ciklikusság éppúgy, mint kiszámíthatóság. Munka és zene és vers is. A mi egyik feladatunk, hogy az ebben való hitet átadjuk.
„Ahhoz, hogy a meleget értékeld, előtte dideregni kell.” A kemény munka melletti feltöltődést a rendszeres sport is segíti, például a családi kerékpártúrák
Említette, hogy a munkatársai felé is értéket közvetít. Mondana egy példát?
Minden orvos kollégámnak azt kell gondolnia, hogy adjunk egy kicsivel többet, mint amit a beteg elvár, és egy picivel olcsóbban, mint amit még szívesen kifizet. Így a beteg is örül, jó ellátást kap fair összegért, és a vállalkozás is megtalálja a számítását. Persze ehhez az is kell, hogy ne csak a pénz számítson, hanem egyéb minőségi indikátorok is, hiszen egy egészségügyi vállalkozást nem szabad, hogy csak a pénz vezéreljen. Igen, természetesen kell a pénz, például a fejlesztésekhez. Szeretnénk kialakítani fekvőbeteg egységeket is, CT-t venni, stb. Még nem vagyunk ott, ahol szeretnék. Van miért dolgoznunk.